Kalligráfia műhely – Karácsonyi “welcome” tábla

38,40

Tervezz és készíts karácsonyi ajtódíszt fatáblára!

A karácsonyi kalligráfia műhely az ünnepre hangolódásról és praktikus felkészülésről szól. A műhely első felében segítek újra felvenni a fonalat; átismételjük a kalligráfia alapjait, hogy felfrissüljön a tudásod. Ez után megtanuljuk, milyen alapanyagokra és eszközökre van szükség ahhoz, hogy elkészíthess egy kalligrafikus táblát. Körbejárunk és kipróbálunk minden lehetséges eszközt és módszert, ami elvezethet minket a kívánt eredményhez, a tábla anyagának kiválasztásától kezdve, a használható íróeszközökön keresztül, a befejező lépésekig.

A második részben egy kis gyakorlás következik, hogy ne ijedj meg a nagyobb méretű betűktől. Végül megtervezünk és elkészítünk egy kisebb fatáblát, amit welcome táblaként a bejárati ajtódra akaszthatsz, hogy már a küszöbnél szuper hangulatba kerüljenek a karácsonyi vendégeid. Vagy ha már van kopogtató az ajtódon, egy karácsonyi idézettel és néhány hópihével ellátva biztosan megtalálod a helyét az ünnepi dekorációban. Végül, de nem utolsó sorban, ajándékba is adhatod. Sőt, az itt tanultak alapján sorozatgyártásba is kezdhetsz! Idén megvan, mit kapnak a barátaid karácsonyi ajándékba, ami kedvesebb, mint bármilyen bolti kacat, és klasszisokkal menőbb, mint a konyakmeggy. Lefogadom, hogy most gondolatban legalább 3 embert kipipáltál az ajándéklistádon. 🙂 (És nyugi, még rengeteg idő van a megvalósításra is!)

In stock

Add to Wishlist
Add to Wishlist

Kalligráfia műhely – készülődés a karácsonyra (“welcome” fatábla – dec. 8. szombat 10 óra)

Megtanultad tőlem a kalligráfia kezdő fogásait és továbblépnél?

Otthon nem tudsz időt szakítani a gyakorlásra, és ha végül mégis, akkor egy helyben toporogsz, és már csak távoli emlék, hogy hogyan kell fogni a tollat?

Ne aggódj — most sem hagylak egyedül!

A karácsonyi kalligráfia műhelyemen a tőlem megszokott kellemes hangulatban fejlesztheted tovább a kalligráfiatudásod, vidám társaságban töltve el két órát.

Tervezz és készíts karácsonyi ajtódíszt fatáblára!

A karácsonyi kalligráfia műhely az ünnepre hangolódásról és praktikus felkészülésről szól. A műhely első felében segítek újra felvenni a fonalat; átismételjük a kalligráfia alapjait, hogy felfrissüljön a tudásod. Ez után megtanuljuk, milyen alapanyagokra és eszközökre van szükség ahhoz, hogy elkészíthess egy kalligrafikus táblát. Körbejárunk és kipróbálunk minden lehetséges eszközt és módszert, ami elvezethet minket a kívánt eredményhez, a tábla anyagának kiválasztásától kezdve, a használható íróeszközökön keresztül, a befejező lépésekig.

A második részben egy kis gyakorlás következik, hogy ne ijedj meg a nagyobb méretű betűktől. Végül megtervezünk és elkészítünk egy kisebb fatáblát, amit welcome táblaként a bejárati ajtódra akaszthatsz, hogy már a küszöbnél szuper hangulatba kerüljenek a karácsonyi vendégeid. Vagy ha már van kopogtató az ajtódon, egy karácsonyi idézettel és néhány hópihével ellátva biztosan megtalálod a helyét az ünnepi dekorációban. Végül, de nem utolsó sorban, ajándékba is adhatod. Sőt, az itt tanultak alapján sorozatgyártásba is kezdhetsz! Idén megvan, mit kapnak a barátaid karácsonyi ajándékba, ami kedvesebb, mint bármilyen bolti kacat, és klasszisokkal menőbb, mint a konyakmeggy. Lefogadom, hogy most gondolatban legalább 3 embert kipipáltál az ajándéklistádon. 🙂 (És nyugi, még rengeteg idő van a megvalósításra is!)

Miért alkotóműhely, és miért nem haladó kalligráfia workshop?

A kalligráfiára nagyon is igaz, hogy a gyakorlat teszi a mestert. A saját sokéves tapasztalatomból és a visszajezésekből tudom, hogy a kezdő workshopot elvégzetteknek nem újabb és újabb, a kezdő kalligráfia workshophoz hasonló intenzitású tudáscsomagra van szükségük.

 

A kalligráfia alapjainak stabil rögzüléséhez gyakorolni kell, de egyedül nehéz mindent felidézni, és otthon, a mindennapi mókuskerékből nagyon zűrös időt szakítani erre, bármennyire is szeretnéd. Ha pedig mégis sikerül egy kis énidőt elkülöníteni a kalligráfiára, frusztráló, hogy a teleírt gyakorópapírokon kívül nem lett a munkádnak kézzel fogható eredménye. Ennek a negatív spirálnak vetünk véget a gyakorló műhellyel.

 

Mire van szükséged, hogy csatlakozhass a műhelyhez?

Csak magadat kell hoznod! 🙂 Itt minden lesz, ami az alkotáshoz szükséges. De persze elhozhatod a kedvenc eszközeidet, és ha valamelyik tollheggyel vagy tintával meggyűlik a bajod, itt megfejtjük azt is, hogy mi lehet vele a gond.

 

Kell “előképzettség”, hogy részt vehess a műhelyen?

 

Jó hírem van. Attól, hogy ez nem a kezdő workshop, még nem kell profinak lenned. A részvétel egyetlen feltétele, hogy korábban már jártál nálam kezdő modern kalligráfia workshopon, beleszerettél a kalligráfiába, és gyakorlás közben fejlődnél tovább. Ha szeretsz kreatív projekteken keresztül új dolgokat megtanulni, és nem utolsó sorban élvezni a kalligráfia meditatív hatását, itt a helyed!

 

Hány fős a műhely? Hol lesz? Milyen hosszú egy alkalom?

Azért, hogy érdemi munkát tudjunk végezni, a gyakorló műhely szigorúan legfeljebb 8 fővel tud működni – úgyhogy ha érdekel, jelentkezz minél hamarabb!

 

Ismét jó hírek: a műhely 2 órás, így nem kell egy teljes napot rászánni, más programot is tudsz arra a napra szervezni, vagy akár hétköznap este is eljöhetsz, sokaknak ez a kedvenc módszere a munkahelyi stressz levezetésére 🙂

 

A műhelyek a stúdiómban lesznek, az egykor hírhedt, mára kortárs művésznegyeddé alakult Rákóczi tér közelében.

Meddig és hogyan jelentkezhetsz a műhelyre?

A műhelyekre itt a webshopon keresztül tudsz jelentkezni, ameddig van rá szabad hely.

This post is also available in: Magyar (Hungarian)

Category: